A kurzusok bemutatása2=1 Családsegítő és Házasmisszió
Munkánk házaspárok, szülők és jegyespárok felé történik. Kidolgozott programunk van, és ennek segítségével dolgozunk.
Célunk, hogy a fiatalok bátorítást kapjanak a házasságkötésre, a már meglevő házasságok megerősödjenek, gyakorlati segítséget kapjanak, a válások száma csökkenjen és így a lelkileg megerősödött szülő párok minél több gyermek születését és felnevelését vállalják.
Ezekben segítenek a kurzusaink: Házas, Szülő-gyermek és jegyes kurzusok.
A misszió, melynek munkatársai vagyunk, jelenleg 90 országban működik, 2=1 néven. A misszió 30 éve működik, és a segítségnyújtás nagyon gyakorlatias. Olyan házaspárok dolgozták ki, akik maguk is átmentek komoly kríziseken.
Magyarországon az Alapítvány vezetői: Muzslai Gábor és Etelka, 10 gyermekes szülők.
Kurzusaink bemutatása:
- Életre szóló házasság címmel, a házas kurzus. Ez 13 hétből áll, minden héten egy alkalommal találkozunk a házaspárokkal, és egy kidolgozott terv szerint haladunk előre. Ezt egy könyv segíti, amit a jelenlévő házaspárok megkapnak. Ebből otthon is újra áttanulmányozhatják a hallottakat, valamint tartalmaz a könyv egy gyakorlati részt, a ”Házi feladat”- okat. Ezeket a házaspároknak közösen kell elkészíteni a legközelebbi alkalomra. Az egész kurzus biblia értékekre épül, de mégsem feltétel, hogy a házaspárok hívők legyenek. Azt tapasztaljuk, hogy olyanok is szívesen járnak tanfolyamainkra, akik nem tartják hívőnek magukat, a bibliai alapokon való nyugvás sokszor vonzó azok számára is, akik nem vallásosak.
Kurzusaink maximum 7 házaspárból állnak, ezt az intimitás megőrzése érdekében tartjuk fontosnak.
A házas kurzusok megtartása mellett, másik fontos része a munkánknak, hogy kurzus vezetőket képezzünk ki, olyan házaspárokból, akik alkalmasak a tanításra és hiteles az életük, jól tudnak előadni, és szívügyük, hogy a házasságok helyre álljanak, mert felismerték, hogy a társadalom házasságokból-családokból épül fel, és nagyon sok függ attól, hogy milyen családokban nő fel a jövő generáció. Ennek szinte az egyenes következménye a szülői kurzusunk.
2. Szülők vagyunk egy élten át címmel. Ez a kurzus 9 hétből áll. A házas kurzushoz hasonlóan, ez is bibliai értékekre épül, ezeket az alkalmakat is egy könyv segíti, amely rengeteg gyakorlatot tartalmaz, szintén vannak házi feladatokat a házaspárok részére, és itt is 7 házaspár az ideális résztvevő.
Emellett minden házaspár kap még egy kis munkafüzetet, annyit, ahány gyermeke van, melyben sok kérdés, feladat van, ami segít abban, hogy a szülők megismerjék saját gyermekeiket.
Meglepő, hogy mennyire nem fordítanak időt a szülők a gyermekeikre, és így egyáltalán nem is ismerik őket. Abból indulnak ki a legtöbbször, hogy velük, hogyan bántak a szüleik és azokat az életmintákat követik, pedig lehet, hogy gyermekük, teljesen más, mint ők voltak, és másképp kellene hozzányúlni a problémákhoz, de még egy sima beszélgetéshez is.
Azért tartjuk fontosnak ezt a kurzust, mert úgy látjuk, hogy ez hiány terület, hiszen a szülőkkel senki nem foglalkozik, nem kell különösebb tehetség, vizsga, hogy valaki szülő legyen. Viszont mikor egy házaspár szülővé válik, tele vannak kérdésekkel, sokszor megsebezve a saját szüleiktől, és fogalmuk sincs, hogy hogyan is kell szülőnek lenni. Ahogy esik, úgy puffan a hozzáállás a legtöbb esetben, és, hát egy-két év után kiderül, hogy igazából az anyuka és az apuka nem is illik össze, elvállnak, és újra megsebzett gyermekeket hagy hátra a házasságuk, akik szintén, mint életmintát raktározzák el szüleik történetét.
Egyrészről kurzusunknak az a célja, hogy arra tanítson, hogy miként lehetsz jó szülő, de célként fogalmazza meg azt is, hogy segítsen azokat a sebeket begyógyítani (szeretethiány, kilátástalanság, a biztonságérzet hiánya), amelyekkel a fiatal felnőttek sokszor elhagyják a szülői házat.
Tanfolyamaink azok számára is nyitottak, akiknek már felnőtt gyermekeik vannak, hiszen a kurzus címe is az, hogy: Szülők vagyunk egy élten át.
Azért mert a gyerekek „kirepülnek” a családi fészekből, nem kell leírni magukat a szülőknek, ettől a szülői szerepkör nem szűnt meg, csak más fázisba jutott. Sok szülő depressziós lesz, és értelmetlenek érzi már az életét, mikor a gyermekei önálló családot alapítanak. Így a kurzus nagy segítséget jelent minden féle korú szülőnek, hogy felismerje szerepét gyermeke életében, és, hogy boldog lehessen, hogy szülő. A már megromlott szülő-gyermek kapcsolatok teljesen helyre tudnak állni.
3. Jegyes kurzus:
A jegyes kurzus, 9 hétből áll. Ez alatt az idő alatt felkészítjük a jegyespárt a házasságra.
Legelőször is abban segítünk a pároknak, hogy igazából megismerjék egymást. Valamint megismerjék a házasságban rejlő igazi értékeket és erőforrásokat. Felkészítjük őket a jövőben várható problémák feldolgozására és irányt mutatunk, hogy a család célja az, hogy egészséges gondolkodás és jó életmintákon keresztül születendő gyermekeiknek valóságos értékeket tudjanak átadni. Merjenek gyermekeket vállalni bizalommal és pozitív gondolkodással nézzenek a jövőbe.
Röviden a kurzusok tartalmáról:
A Házas kurzus tartalmáról:
A kurzus azzal kezdődik, hogy megértetjük a házaspárokkal a házassági szövetség lényegét. Ez a mai világban szinte már ismeretlen fogalommá vált, de azt tapasztaljuk, hogy sokszor már az első alkalom után elkezdődik az áttörés, és már nagyon várják a következő alkalmat, hogy még többet megtanuljanak, és együtt megtapasztaljanak, hogy felfedezzék egymást a házaspárok. Úgy is nevezhetnénk, hogy ez egy felfedező túra, amikor megismerheted azt a Valakit, aki a legfontosabb személy kell, hogy legyen az életedben. A kurzus során megtanulják, megtudják, hogy Istennek milyen terve volt a házassággal, mit jelent az, hogy többé már nem kettő, hanem egy test lettek. Mi a szerepe a nőnek és a férfinak a házasságban, ez a téma is nagy felszabadítást szokott hozni a párok életében. Továbbá rámutatunk, hogy vizsgálják meg, hogy miket vetnek egymás életébe, pl. bizalmat vagy féltékenységet, időt vagy éppen a legutolsó a házastársa stb. Rávezetjük őket a megbocsátásra, mert csak akkor lehet újat kezdeni, ha a sérelmek meg vannak bocsátva. Megtanítjuk őket, hogy hogyan lehet egyetértésre jutni, hiszen sok feszültség abból ered, hogy nem egyetértésben döntenek a házaspárok, az „erősebb legyőzi a gyengébbet”, ami szintén eltávolodáshoz, bezárkózáshoz vezet. Segítünk abban, hogy hogyan tudnak egymásra „látást elvenni” és újra a bizalmat felépíteni. Szó van még a szexuális életről, amiből tudjuk, hogy milyen sok probléma ered, valamint arról, hogy együtt hogyan harcoljanak egymásért és a házasságukért. Rávezetjük őket, hogy vizsgálják meg, hogy eddig milyen életmintákat követtek, amit vagy el kell hagyniuk, vagy meg kell erősíteniük, hogyha az jó volt. Segítünk nekik ezeket felismerni, és új életmintákat adunk eléjük. És végül segítünk nekik abban, hogy értelmet találjon a házasságuk, rámutatunk, hogy együtt, egységben milyen erősek, csodálatos kincsek, és egymást segítve és kiegészítve, van jövőjük. Mindezt, ahogyan már az elején írtuk bibliai értékeken keresztül közvetítjük. Tehát akik eljönnek, egy ilyen kurzusra már eleve tudják, hogy mi isteni alapelveken keresztül fogjuk őket vezetni, tehát van lehetőségük eldönteni, hogy részt szeretnének venni, vagy nem egy ilyen kurzuson, nem a kurzuson szembesülnek ezzel a ténnyel, de mindezek ellenére azt látjuk, hogy, akik meg akarják menteni a házasságaikat, azoknak ez nem probléma, és eljönnek akkor is, ha nem vallásosak. Mivel Alapítvány vagyunk ezért egyáltalán nincs is jelentősége, hogy valaki milyen vallásból jön illetve, hogy hívő-e vagy nem, nekünk az a fontos, hogy a házasságok helyreálljanak, megújuljanak, új erőre kapjanak. Így a csoportvezetőink is különböző felekezetű háttérből vannak, ez is azt mutatja, hogy nem kizárólagos a misszió, mert tudunk együtt dolgozni.
A szülői kurzus tartalmáról:
A család az áldások helye kell, legyen a gyermekek számára. A gyermeknevelés együttesen az apa és anya feladata. (Ezért is tarjuk ezt a kurzusunkat is házaspároknak). Először a szülők saját szüleikkel való kapcsolatukra néznek vissza, ezen a ponton már rögtön az elején gyógyulások történnek. A sok féle helyzetből érkező házaspárok, elvált szülők gyermekei, árvák, nem kívánt gyermekek, de akár még jó házasságból jövő házaspárok is hordoznak sebeket, ezeknek a dolgoknak a feltárása, egy tükör, mely szükséges a gyógyuláshoz. Ráébrednek a jelenlevők, hogy miért hordoznak szégyent, bűntudatot a szívünkbe, amiket meg sem tudnak magyarázni, miért nem tudnak kommunikálni, miért sikertelenek stb. Elképesztő, hogy a legtöbb ilyen dologért a szülői háttér a felelős. Ezért a szülőnek lenni segítéséhez ez a kezdet.
A gyermeknevelés nem rólunk szól, hanem a gyermekeinkről, és azok gyermekeiről. Beszélünk az apa és anya szerepéről, a gyermeknevelésben ennek a fontosságáról, illetve a csapatmunka fontosságáról. Továbbá segítünk abban, hogy felismerjék a szülők, hogy gyermekeik egyediek, kincsek, minden gyermekük más és más, ezért minden gyermekhez egyedi módon kell hozzányúlni. Segítünk, hogy a gyermekeik temperamentumát és személyiségét fel tudják ismerni, ami rettentően fontos abban, hogy megértsék gyermekeiket és, hogy miként kommunikáljanak gyermekeikkel.
A gyermekek nem a tulajdonaink. A szülői hívatás 24 órás, sőt egy életre szól. Elérhetőknek kell lennünk a gyermekeink számára, az idő befektetést nem lehet túl hangsúlyozni, ebben a rohanó, hajszás világban. Az érzelmek nagy szerepet játszanak abban, hogy kik vagyunk, és, hogy hogyan viszonyulunk másokhoz. Itt is nagy segítségre van szükségük a gyermekeknek. Gyermekinket tisztelnünk kell. Nem azért értékes gyermekünk, amit tesz, hanem, mert ember. A nevelés nem szabályok felállításáról szól, hanem kapcsolatépítésről. A helyes határok felállításáról és az ezzel összefüggő felelősségről beszélünk. A nevelés nem manipuláció, nem leuralás, nem megszégyenítés, nem megfélemlítés. Ha elrontottunk valamit, ne adjuk fel, segítünk abban, hogy hogyan lehet helyreállítani a már megromlott szülő-gyermek kapcsolatot, valamint, hogy a fiatal szülők, hogyan tegyék jól.
Tanítunk még a fegyelmezésről. A fegyelmezéshez sok idő, erőfeszítés, következetesség és türelem kell. A fegyelmezés nem büntetés, és vannak szintjei. A fegyelmezést mindig megbocsátásnak kell követnie. A fegyelmezés változik, ahogyan nőnek a gyermekek és érettebbé válnak.
A következő lépés gyermekeink tanítása. A szülő a gyermek első számú tanára. Meg kell tanítani gyermekeinket, hogy becsüljék magukat. Ha megtanulják a gyermekek, hogy ők értékek, (akik értékesnek tartják magukat sokkal kisebb százalékban követnek el abortuszt, mert tudják, hogy az értékük nem a karrierüktől függ, pl.) akkor könnyebben fognak a későbbiekben a nehézségekkel szemben megállni, nem zuhannak össze, és nem utolsó sorban erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot. Meg kell tanítani gyermekeinket engedelmeskedni, szeretni, bölcsen dönteni, felelősséget vállalni, a jó pénzkezelést, problémákat megoldani, legyenek céljai, tervei, ezekben segítünk.
Majd fontos lépés még megtanítani az elengedést a szülőknek. Nem szabad gyermekeinket az életünk központjává tenni. Az, hogy egy életre szóló szülők vagyunk az adott, de, hogy életre szóló barátok legyünk azért meg kell dolgozni. Ha ennek a mélységeit elsajátítják a szülők, akkor nem lesznek depressziósak és kilátástalanok mikor a gyermekek kirepülnek otthonról.
Végül még arra hívjuk fel a szülök figyelmét, hogy ahogyan ők is, a gyermekeik is céllal születtek meg. A helyes irányba való segítése gyermekeinknek elsősorban a szülő feladata, nem az iskoláé, nem a különböző vallásoké, ezért óriási a felelősségük a szülőknek. Milyen örökséget hagyunk gyermekeinknek? Elsősorban nem anyagiakra gondolunk, hogyan fognak emlékezni ránk a gyermekeink, unokáink, tudtunk – e örök értékeket tovább adni nekik, amit majd ők is tovább adhatnak gyermekeiknek?
A jegyes kurzus: A kurzus kilenc alkalomból áll. A tanfolyam célja, hogy felkészítse a párokat a házasságra. A jegyes oktatás során nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a résztvevők egészséges személyiséggé váljanak, mivel ez az egészséges házasság alapja. Ebben a tanfolyam első három alkalmán önismereti gyakorlatok segítik a résztvevőket, akiknek életük egyik legfontosabb döntése előtt alkalmuk nyílik arra, hogy végiggondolják életük célját, azt hogy miért akarnak házasságra lépni, a szüleiktől átvett életmintákat és a generációkon átöröklődő mintákat, melyeket az eredeti családból hoztak, átgondolhatják és elengedhetik az előző kapcsolatokból fennmaradt fájó emlékeket. Ennek az első résznek fontos része a megbocsátás és az ebből következő lelki gyógyulás, mely elősegíti azt, hogy a párok egészséges személyiséggé váljanak, ezáltal stabil alapot építve jövendőbeli házasságuknak. Beszélgetünk velük arról is, hogy mit jelent az, hogy a házasság egy szövetségi kapcsolat. Már most a házasság előtt átbeszélhetik és kialakíthatják házasságuk célját. Foglakozunk a szerepekkel, az egyetértéssel, és a konfliktuskezeléssel, azzal, hogy miként alkothatnak ők együtt egy csapatot. Beszélgetünk a gyakorlati megvalósítás olyan kézzelfogható kérdéseiről, mint a gyermekvállalás, pénzügyek, a különbözőségek összehangolása, a munka és szabadidő összeegyeztetése, az apósokkal, anyósokkal, valamint a tágabb családdal kialakítandó kapcsolat.
A kurzus végeztével egyedülálló módon egy év mentorálási programban vehetnek részt a párok, ahol az első időszak nehézségeivel való megküzdésben támogatjuk őket, beszélgetve többek közt az intimitásról, kommunikációról, pénzkezelésről, gyerekvállalásról, gyereknevelésről, egymás megbecsüléséről, konfliktuskezelésről, valamint félelmeikről, frusztrációikról.
Összegzés
Tapasztalataink az mutatják, hogy a program hatása a családok, párok életére, pozitív és tartós. Megszilárdul a házasságuk, újabb gyermekeket vállalnak, valamint a fiatalok úgy lépnek házasságra, hogy tudják, hogy mire mondják ki a boldogító igent, ezért ez a válás megelőzésében elengedhetetlen.
Szeretettel: Muzslai Gábor és Etelka
2=1 Családsegítő és Házasmisszió Magyarország Alapítvány vezetői
2equal1.com/magyarorszag
2egyenlo1@gmail.com 2010-11-10
|